KultúraMegye

Pedagógusok-szülők-tanulók versus rendszer Marosvásárhelyen

Pedagógusok, szülők, tanulók versus rendszer címmel kezdett kerekasztalbeszélgetés-sorozatba Marosvásárhelyen a női vállalkozókat tömörítő Transylvanian Art and Trade nevű egyesület.

A kezdeményező Czirjék Katalin, az egyesület alelnöke szerint – amikor egy állami rendszer nem működik, az általában azt jelenti, hogy az állampolgárnak pluszpénzébe kerül, hogy megoldja a felmerülő gondokat – fogalmazta meg a székelyhonnak.

A jelen lévő szülők, Horváth Éva és Unger Enikő tanárok, Körtesi Sándor iskolaigazgató, Rencsik Réka gyógypedagógus és Kémenes Hajnal tanítónő – saját tapasztalataikat ismertették, a nehézségekre is kitérve. Az iskolával kapcsolatosan rossz érzés határozza meg a gyerekek hangulatát, kimaradnak az olyan biztatások, amelyek motiválják a diákot akkor is, ha nem mindig érnek el jó eredményeket.

Czirjék Katalin a Székelyhonnak elmondta, a kezdeményezés első lépése jól sikerült, Marosvásárhely után pedig Kolozsváron és Székelyudvarhelyen is terveznek hasonlót. A következő három találkozónak már meg is határozták a témáját – tette hozzá.

Forrás | székelyhon.ro

Kapcsolódó

Maros megyében is igényelhető lesz az elektronikus személyi igazolvány

Rigmányi Eszter

Maros megyeiek is részt vehetnek a kályhák roncsprogramjában

Rigmányi Eszter

Különleges berlini koncertre készül a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek