fbpx
Megye Technológia

Marosvásárhelyen az urbanisztikában is teljes a káosz

Fotók | Soós Zoltán/Facebook

Csendben hagyjuk, hogy Marosvásárhely városkép és az épített örökségünk eltűnjön. A legtöbb nyugat és közép európai városban a felújítási munkálatokat szabályzatok alapján végzik, igyekeznek megőrizni a városok sajátos stílusát. Ez nem csak a turizmusra van jótékony hatással, hanem kulturális örökségünk és biztonságtudatunk erősítésében is. Hisz az az érzés, hogy otthon vagyunk, talán a legfontosabb – fogalmazott Soós Zoltán Marosvásárhely polgármesterjelöltje közösségi oldalán.

Marosvásárhelyen mindössze egy kisebb utcát, a Horea (Hajós) utcát jártuk be és máris szabálytalanságok sokaságát észleltek.Látszik, hogy az urbanisztikában is teljes káosz uralkodik. Egyes műemlékileg védett házakon újonnan berakott termopán urbanisztikában díszeleg, az emeletes egykor elegáns bérház homlokztán az elmúlt évben négy különböző típusú és színű termopán került fel, valószínű hivatalos engedély nélkül – sorolta észrevételeit.

Marosvásárhelyen ez nem zavarja az illetékeseket, így a rombolás zavartalanul folyik. Ezt a folyamatot sürgősen meg kell állítani.

Forrás | Soós Zoltán facebook oldala

Ajánlott bejegyzések

Segédeszköz-vásárlásra nyújt támogatást a szakhatóság

krakoczi

Makkai Gergely bíróságon kéri a leváltására vonatkozó tanácsi határozat érvénytelenítését

Noémi

Két baleset történt ma reggel a megyében

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben