Incze Jenő iskolaigazgató szerint – A helyi önkormányzat saját költségén (körülbelül egymillió lej) építették be a sáromberki iskola tetőterét. Szeptembertől véget ért az építkezés miatti költözködés, és a megújult, impozáns, szép épületben jó körülmények között, egy váltásban folyik az általános iskolában az oktatás.
Az udvaron játszóteret alakítottak ki, tornaterem, sportpálya teszi lehetővé a tornaórák és sporttevékenységek megtartását. Elkészült az informatika- és a fizika-kémia laboratórium, és folyamatban van a biológia-technológia terem, valamint a dokumentációs könyvtár berendezése.
A sáromberki óvodát, ahol 55 gyermekkel foglalkoznak, egy újonnan megvásárolt épülettel bővítik, ugyanis a közvetlen szomszédságában levő magánházat megvásárolta az önkormányzat.
Jánosi Ferenc Nagyernye polgármestere szerint, amilyen felelősséggel éljük meg a jelent, olyan lesz a jövőnk is. A működés fenntartása mellett egy sor beruházást fejeztek be, amihez tapasztalattal, szakértelemmel rendelkező munkatársakra volt szükség.
Forrás | népújság.ro