Costel Alexe környezetvédelmi miniszter hétfőn hívott össze gyűlést a minisztériumban, a szombaton Hargita megyében, Parajd és Szováta között elgázolt, és az út szélén közel 18 órát agonizáló medve ügyében. Mint bejelentették, a megbeszélésen számításba veszik a katasztrófavédelmi bizottságok összehívására vonatkozó, 2014/94-es kormányhatározat módosítását is.
A Mediafax hírügynökség szerint a délelőttre összehívott gyűlésre az ügyben érintett illetékeseket várták: a szaktárca vagy a vadászterület képviselőit. „Összehívtam mindenkit, aki érintett a medvekérdésben, hogy lássuk, hogyan módosítjuk a katasztrófavédelmi bizottságok összehívására vonatkozó, 2014/94-es kormányhatározatot. Elfogadhatatlan, hogy oda jussunk: egymásra mutogat a prefektus, a csendőrség, a környezetvédelmi minisztérium, az államegészségügyi hatóság, egymásra hárítva a felelősséget, hogy aztán a 24. órában a környezetvédelmi minisztériumba jusson a dokumentáció, és a miniszternek kelljen döntést hoznia” – mondta Costel Alexe.
Marcel Vela belügyminiszter bejelentette, lépett a Hargita megyei prefektus, a megyei katasztrófavédelmi bizottság vezetőjének menesztése érdekében.
Az Agerpres hétfőn Ludovic Orban kormányfőt idézte, aki szerint a hatóságok nagyon elhúzták a döntést a Parajd és Szováta között elgázolt medve esetében. „A jogszabályoknak megfelelően az állatorvosnak fel kellett volna mérnie a helyzetet. A prefektusnak össze kellett volna hívnia a katasztrófaelhárító bizottságot, és döntenie kellett volna a medvét illetően: vagy kezelésben részesíteni a sérült állatot, főként, mert Hargita megyében két intézmény is van, ahol el lehet végezni ilyen beavatkozásokat, vagy pedig az elaltatás mellett dönteni. Nagyon elhúzták a döntéshozatalt. Ahogy értettem, az állatorvosnál nem is volt altatóinjekció. Én tartottam a kapcsolatot a belügyi és a környezetvédelmi miniszterrel. A környezetvédelmi minisztériumba 11 óra 5 perckor futott be a kérés, és 12 órakor meg is adták az engedélyt, hogy az állatot megszabadítsák a szenvedéstől. A belügyminisztert felkértem, hogy elemezze a prefektus hozzáállását az ügyben” – szögezte le a kormányfő.
Forrás | népújság.ro