Közélet

Újra elhalasztották a költségvetés módosítását

Harmadik alkalommal hívták össze Marosvásárhelyen rendkívüli tanácsülést, amelynek egyetlen napirendje volt: a költségvetés kiigazítása. Ez a kérdés augusztus óta foglalkoztatja a városvezetést és a képviselő-testületet is.

A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok a harmadik alkalommal összehívott rendkívüli tanácsülésen sem szavazták meg újabb pénzek elköltését. Százhatvanöt millió lejjel kevesebb bevétele volt Marosvásárhelynek október végén, mint ami az idei költségvetésben szerepel, és előreláthatóan év végéig ezt az összeget nem fogják befizetni a lakosok, cégek.

Csiki Zsolt, az RDMSZ-frakció vezetője két nyelven mondta el, hogy kérik a költségvetés-kiegészítés elhalasztását, mert nem kaptak választ a bizottságokban feltett kérdéseikre. A frakcióvezető arról beszélt, hogy tudomásuk szerint október végén 165 millió lejjel kevesebb bevétele volt a városnak, mint amennyit a városvezetés betervezett az idei évre. Hozzátette –Szeretnénk tudni, hogy az elfogadott 24 millió lejt elköltötte-e a városvezetés, és ha igen, mire. Arra-e, amit megszavaztunk, vagy sem? Naprakész adatokat akarunk a bevételekről és a kiadásokról. Azt akarjuk, hogy a szakigazgatók jöjjenek el és indokolják meg, hogy milyen összegekre van szükségük, és azt konkrétan mire akarják költeni. Ezen adatok nélkül nem tudunk újabb összegeket megszavazni.

Forrás | székelyhon.ro

Kapcsolódó

Napelemekre igényelhetnek támogatást a marosvásárhelyi rászorulók

Rigmányi Eszter

Veszélyes az egészségre: a Lidl két édességet vont vissza

Rigmányi Eszter

Ingyenes lesz a telekkönyvi kivonat a tulajdonosok számára

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek