Megye

Rekordszámú részvétel volt a szovátai Tökfesztiválon

A dokumentumban arról tájékoztatnak, hogy több, mint tizenötezer ember látogatott el az elmúlt hétvégén Szovátára. A hatodik alkalommal zajló Tökfesztivál utcai dekorációjáról a város tanintézményei gondoskodtak. A kreatív ötleteknek teret adó tevékenység során több mint 2000 tök állt a fiatalok rendelkezésére.
Pénteken délelőtt az óvodások, illetve a kis- és elemi iskolások mutatták be tökcsoda-teremtményeiket, míg délután a Domokos Kázmér Iskolacsoport líceumos diákjai díszítették fel a vendéglátó egységek bejáratait, előtereit, teraszait. A Rózsák útját több mint negyvenféle kézműves termék árusa foglalta el, amely jóval meghaladta az előző években jelentkező árusok számát. A kézműves, kistermelők rengeteg tökös finomsággal, süteményekkel, italokkal, szirupokkal, dísztárgyakkal és egyéb különlegességekkel készültek. A fesztivál „tökös” étrendjéről a fürdőtelepi éttermek gondoskodtak. A rendezvénysorozatot a Bagossy Brothers Company koncertje zárta, akik 12 ezer ember előtt léptek színpadra vasárnap este.

Forrás | közlemény

Kapcsolódó

Külföldi turistákra hajt Maros megye: hét országban indul kampány

Szász Cs. Emese

Megnyílik a mikházi Limespark, Maros megye új régészeti élménytere

Pápay Kamilla

Közvetlen járat indul a román tengerpartra – Marosvásárhelyről is

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek