Közélet

Egyetlen szociáldemokrata párti törvényhozó sem fogja megszavazni a Ludovic Orban vezette kormányt

Viorica  Dăncilă szerint, nem tudja, hogy lesz-e az országnak új kormánya az államfőválasztásokig – a tárgyalások annak rendje és módja szerint, a hat ellenzéki párt között zajlanak, azon hat párt között, amelynek sikerült megbuktatnia a kormányt anélkül, hogy más megoldást javasoltak volna helyette. Látom, Iohannis államelnök úr továbbra is részt vállal ebben, ami nem ijeszt meg minket, mert elég erősek vagyunk ahhoz, hogy haladjunk előre. Az nyilvánvaló, hogy választási okok miatt az állampolgárok fognak szenvedni – nyilatkozta a leváltott kormányfő.

“Nem aggódom, bizakodó vagyok. Azt hiszem, már egyetlen szociáldemokrata sem teszi meg, hogy elárulja a romániai állampolgárok szavazatait és bizalmát.” – nyilatkozta Dăncilă.

Forrás | Agerpres

Kapcsolódó

Minden csepp vérre szükség van!

Új lehetőségek nyílnak a Marosvásárhelyi repülőtér előtt!

Rigmányi Eszter

Több étel is fertőzött volt a szászrégeni bálon

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek