fbpx
Kultúra

Több mint 6000 éves település nyomaira bukkantak Marosvásárhelyen

A Segesvári úton, a Sapientia egyetem mellett épülő Shopping City Marosvásárhely építési munkálatai közben derült ki. Berecki Sándor régész szerint tudományos jelentőségük nagy, főként hogy egy öt kilométeres körzeten belül ez már a harmadik rézkori település nyoma Marosvásárhelyen.

„Tavaly októberben, amikor elkezdődtek a bevásárlóközpont földmunkái, különleges cserepek kerültek elő egy kotrógép nyomán. Akkor értesítették a múzeum régészcsapatát, mi pedig egy-másfél hónapnyi ásatást, régészeti munkát végeztünk, majd a leletmentést követően folytatódtak az építkezési munkálatok” – mondta Berecki Sándor régész.

Ezeknek a leletanyagoknak, nagyon nagy a tudományos jelentőségük, hiszen általuk 6000–6500 évvel ezelőtt élt emberek nyomaira és életmódjára tudunk rálátni – magyarázta a régész.

Ajánlott bejegyzések

70 éves Bölöni László, film készül róla

Szász Cs. Emese

Tehetségeket kerestek Marosvásárhelyen

Karessz

Alter-Native 28. – változik a jegyvásárlás

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben