A több mint kétszáz eseményt tömörítő, ma kezdődött és október 20-ig tartó programkavalkádot Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsának kulturális intézményei és civil szervezetei közösen szervezik. A Maros megyei eseményekre elsősorban a megyeközpontban, Marosvásárhelyen kerül sor. Holnap, október 11-én, a Maros Művészegyüttes előadótermében tartják a II. Gyermek szóló táncversenyt, 15 órától. 18 órától a Kultúrpalota nagytermében Bartókék Bécsben címmel katonadalok hangzanak el a Bartók által tervezett, Bartók, Kodály és Kodály Emma által készített feldolgozásokból, valamint eredeti népzene a Kárpát-medencéből. Este fél 7-kot nyílik meg a Beszélő holtak, történeti helyszínelők című kiállítás a marosvásárhely Várban levő Történeti és Régészeti Múzeumban.
Október 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a II. Maros Kamara Táncfesztivál a Maros Művészegyüttes előadótermében, ugyanakkor kezdődik Ákosfalván a Mezőgazdasági Kiállítás és Gazdanap a Sport és Szabadidő Központban. A vásáron mintegy 70 kiállító vesz részt, köztük termelők, állattenyésztők és mezőgazdasági gépeket forgalmazó cégek is.
Október 13-án, vasárnap Mezőbándon mutatkozik be a Zenélő Székelyföld programsorozat. Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete Székelyföld népzenéjét bemutató koncertsorozatot indít, melyet összesen 6 Hargita megyei, 3 Kovászna megyei és 3 Maros megyei településre juttatnak el. A koncerteken elhangzó zenei produkciókat egy-egy énekes és táncospár közreműködése színesíti. A műsort követően minden településen táncházzal folytatódik az este. A belépés díjtalan. A teljes program a szekelyfoldnapok.ro honlapon található.