fbpx
Életmód

27. Alter-Native filmfesztivál

November elején szervezik meg a 27. Alter-Native filmfesztivált Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, ahol magyar és román nagyjátékfilmek széles választékát tekinthetik meg az érdeklődők – tájékoztatnak közleményben a szervezők.

A nagyjátékfimek és a rövidfilmek mellett levetítik a Magyarország, illetve Románia által a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra jelölt alkotásokat is. A filmkedvelők így megtekinthetik Tóth Barnabás: Akik maradtak című munkáját, illetve Corneliu Porumboiu: La Gomeráját is. A magyar filmipar képviseletében jelen lesz a fesztiválon Reisz Gábor: Rossz versek című vígjátéka, amely négy Magyar Filmdíjat nyert, többszörös fesztiválgyőztes alkotás, valamint az idei Alter-Native egyik zsűritagjának, Schwechtje Mihálynak a filmje is, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című alkotás. A filmkedvelők megnézhetik Kovács István: A szürke senkik című, 2017-es munkáját is. Románia idén Corneliu Porumboiu: La Gomera (A hegyek szigete) című filmjét jelölte a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra. Levetítik továbbá az Alexis Cahill és Alexis Sweet Cahill rendezte Mária, Románia királynője című filmet, és szerepel a programban Mona Nicoară 2018-as alkotása, a Distanţa dintre mine şi mine, illetve Tudor Giurgiu Parking című filmje is.

Ajánlott bejegyzések

Záporok, zivatarok várhatók szombati estig

Szász Cs. Emese

Zárva marad az ócskapiac

krakoczi

Hétfőtől fogadhatja az úszókat az olimpiai méretű uszoda

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben